Kétezer évvel ezelőtt a mai Erdély területén már létezett Fehér- és Fekete Leányka. Azonban míg a Fehér Leányka Magyarországra is átkerült – és később a Kövérszőlővel történt keresztezés során létrejött Királyleányka szintén -, addig a Fekete Leányka megmaradt az erdélyi területeken.
A Fekete leányka (Fetească Neagră) erdélyi őshonos kékszőlő fajta. Eredete I. Istvánig nyúlik vissza, a Hunyadiak pedig bizonyítottan legkedveltebb boruknak tartották, sőt a legendás Fekete Sereg katonáinak is megparancsolták fogyasztását. Elsősorban a Kárpátok lejtőin terem, s nagy túlélőnek is tekinthető, hiszen azon kevés szőlőfajta, mely túlélte a filoxéra pusztítását, s mind a mai napig saját gyökerén termesztik.
Nem különösebben érzékeny fajta, bár a betegségek hamar megtalálják. Megbízhatóan érik, kiemelkedő a cukorgyűjtése, karakteres, jól érlelhető bort ad.
A szőlő jellemzői
Fürtje középnagy, tömött, 15-18 cm nagyságú, formája és bogyói vastagok, lilás-fekete színűek, húsosak, talán a kékfrankoshoz és a pinot nior-hoz hasonlatosak. Középérésű, kedveli a meleg területeket, de a túl sok hőt sem kedveli, mert értékes savai hamar elégnek.
A Fekete leányka bora
Bora általában rubinszínű, az érés folyamán gránátba hajló árnyalatot vesz fel. Megfelelő hozam mellett cserzőanyagban gazdag bort ad, a fahordós érlelést kimondottan igényli, azt meghálálja. Bár még mindig nagyon sok találgatásra ad lehetőséget, hiszen komoly, nemzetközileg is mérhető borok csak másfél évtizede állnak rendelkezésre, de úgy tűnik, kivételes években egy évtizedet meghaladó éréssel bír.
Amíg a bor fiatal, illata kimondottan gyümölcsös, sokszor vonultatja fel a legkülönfélébb erdei gyümölcsöket, némi vegetális tónus is sokszor bujkál, de mindig van benne egy érdekes egyéni jegy.
Ehhez kapcsolódó tartalom:
Forrás: www.transylwine.hu