Losonci pince

Losonci pince


A pincészet Gyöngyöspatán a Vári pincesoron van, melyet a borújságíróból borásszá lett Losonci Bálint és felesége működtet. A Gyöngyöspata határában megtalálható dűlők egyedi ízvilágú, koncentrált és harmonikus borokat adnak.

 

Losonci Bálint 2004 óta műveli birtokát feleségével. Jelenleg nyolc hektáron gazdálkodnak Gyöngyöspatán és környékén. A kezdeti alapelvek – alacsony terhelés, csak saját szőlő, adalékanyagok mellőzése végig megmaradtak, sőt bővültek, öt éve organikusan művelik az összes szőlőt. Az útkeresés még mindig zajlik, de a sarokpontokat fajtákban már megtalálták: Kékfrankos, Rajnai Rizling és Pinot Noir, a közeljövő legnagyobb dobásának pedig a most eltelepített Purcsint és Tihanyi Kéket érzik.

A pince

A Losonci pince 6,2 hektáros kis családi birtok, ami saját tulajdonú és bérelt területekből áll.
2004-ben készült el az első boruk; 400 palack Olaszrizling az Úrráteszi dűlőből.
A 2004 és 2008 közötti évjáratokat hétvégente, a Főváros és a szőlők között ingázva készítették el.
2008 júliusában kezdtek főállásban a “birtoképítésbe”. Budapestről Gyöngyöspatára költöztek.
2009-ben került sor a Tőkések Mátrai Kézműves Borászkör első közös bemutatójára. Karner Gáborral és Szecskő Tamással már ezt megelőzően megkezdődött az együttgondolkodás, ami azóta is folyamatos.
2011-ben átvehették az Év Borász felfedezettje címet a Borászok Borásza többségében kereskedőkből álló grémiumától.
A 2013-as évjárattól a Gereg dűlőben fekvő területeiken elkezdték az ökológiai szőlőművelésre való átállást.

Dűlők: Gereg, Tamás-hegy, Vár megetti, Virág-domb, Hótó, Csákberek, Peres (Gyöngyöspata), Diós, Lógi (Gyöngyöstarján), Sárosberek, Külső-Kajnár (Nagyréde)

Szőlőfajták: Rajnai Rizling, Olaszrizling, Zöld Veltelini, Furmint, Hárslevelű, Müller Thurgau, Szürkebarát, Pinot Noir, Kékfrankos, magyar Frankos, Turán, Cabernet Franc

Losonci borok:

  • Losonci Bálint Nyitnikék 2018
  • Losonci Bálint Mátka 2018
  • Losonci Bálint Pinot Noir 2018
  • Losonci Bálint Magyar Fankos 2018
  • Losonci Bálint Mocus Turán 2018
  • Losonci Bálint Rajnai Rizling 2018
  • Losonci Bálint Olaszrizling 2018
  • Losonci Bálint Logika Olaszrizling 2018
  • Losonci Bálint Zöld Veltelini 2018
  • Losonci Bálint “F” mint Furfang 2018
  • Losonci Bálint Gereg Pinot Noir 2018
  • Losonci Bálint Gereg Kékfrankos 2018
  • Losonci Bálint Cabernet Franc 2018
  • Losonci Bálint Pinot Gris 2018
  • Losonci Bálint Lívia Hárslevelű 2018

A borok kizárólag palackos kiszerelésben kerülnek forgalomba. Évente hozzávetőleg 10 ezer palack bort készítenek.

 

További információkért látogass el a weboldalukra: www.losonci.hu

Vagy keresd fel a facebook oldalukat!

 

Forrás: losonci.hu

 

A következő posztok érdekelhetnek

Németh pince

Horváth pince

Bortkostolunk Toplista | TOP 5 BOR
hamarosan...

Harsányi

Ciróka Furmint 2016

hamarosan...

Mészáros

Cabernet Sauvignon 2016

hamarosan...

Kamocsay Prémium

Pinot Gris 2017

hamarosan...

Böjt Gergő

14' Cuvée 2014

hamarosan...

Bardon

Meszes Furmint 2016

Tovább a kategóriás toplistákhoz

Hirdetési felület kiadó

Releváns követők, épülő közösség. 280px*300px illetve 280px*600px hirdetési felület kiadó!

További információért kattintson ide!

Hírlevél feliratkozás

Amennyiben szeretne feliratkozni hírlevelünkre töltse ki az alábbi űrlapot!