18 C
Budapest
csütörtök, március 28
spot_img

Irsai Olivér

A napjainkban népszerű Irsai Olivér szőlő fiatal hungarikumnak tekinthető, mindössze közel 80 éves múlttal rendelkezik. Elsősorban acéltarályos erjesztéssel készült, hogy megőrizze muskotályos gyümölcsösségét.

 

Az Irsai Olivér a szőlőfélék (Vitaceae) családjába a bortermelő szőlőkhöz (Vitis vinifera) sorolt magyar nemesítésű hibrid csemege- és fehérborszőlő fajta.

1930-ban Kocsis Pál nemesítette Csabagyöngyéből és Pozsonyi fehérből. Sok legenda kering a névadásról, többek közt, hogy Irsai Olivér mesebeli figura volt, vagy esetleg száz pengőt fizetett az elnevezésért. Egyik sem igaz, valóságos személy volt Irsai M. Olivér, aki 1930-ban született akár a szőlőfajta. Kocsis Pál barátja, Irsai M. József iránti tiszteletből nevezte el annak fiáról az új hibridet. Tehát nem igaz a sokáig élő feltételezés, hogy Irsai Olivér borkereskedőként fizetett volna egy saját szőlőnévért.

A termelésről

A szőlő: vállas fürtjei közepes nagyságúak és lazák, aranysárga színű bogyói kicsik, vékony de szívós héjúak. Nehezen rothadó fajta, elég jó hozammal. Tőkéje középerős, hosszú elfekvő vesszőket nevel. Korán érő, már augusztusban is szüretelhető. Kettős hasznosítású fajta – kettő az egyben – csemege és borszőlő egyben. Nincsenek igazán talajigényei, nem kényes a telepítésre, ám azért a meszesebb talajokat érdemes elővenni a megfelelő savháztartás érdekében. Jó fagytűrő, zöldmunka igénye közepes, jól szállítható. Az érett szőlő íze muskotályos a csemege jellegekből kifolyólag.

- Hirdetés -

Az északi borvidékeken, a hűvösebb klímában bontakozik kis a legjobban, kevés savtartalma ugyanis délebbre teljesen elvész. A sok előnyös tulajdonsága mellett szólni kell a fajta kellemetlen vonulatáról is. Tőkéi hamar öregszenek, a kezdeti problémamentes időszak után jön a fekete leves. 15 éves kor után rohamosan a gazdaságosság alá esik a termelés. A karvisszarakás után előbb-utóbb bekövetkezik a tőkepusztulás.

Milyen a bora?

Bora könnyed fehérbor, jó ivású, nem készteti bonyolult feladványok megfejtésére fogyasztóját. Színe általában zöldes halványsárga, illata jellegzetesen intenzív muskotályos, lágy savak hordozója. illatában elkísér a vadalma, licsi, körte, barack, melyek ízében is megjelennek, ideális esetben egy kis vajas lekerekítéssel. Megfelelően lehűtve kitűnő kísérője lehet nyár esti beszélgetéseknek, akár fröccsként hígítva is.

Térítő bor: friss gyümölcs illata és íze alkalmassá teszi a boroktól még idegenkedőket borbaráttá változtatni. Kedvesem, mikor először kóstolta az Irsait, már az illata elbűvölte. Az íz élmény csak fokozta elragadtatását, kérdezte is, hogy eddig miért rejtegettem előle ezt a fajtát. Lágy karakterű bor, a frissességéhez és gyümölcsösségéhez mérten válasszunk hozzá ételeket. Ételekhez párosítva leginkább saláták, tészták, fehér húsok méltó kísérője.

Leginkább reduktív

Érlelési potenciálja rövid, önmagában gyorsan öregedő bor. A gyümölcsös illatok és ízek alkotják a fajta előnyeit. Ezek megőrzése érdekében általában reduktív technológiával – vagyis az oxigén kizárásával – nem hordóban, hanem acéltartályokban történik a feldolgozás. Palackjait nem érdemes sokáig tartogatni, a reduktív eljárásnak köszönhetően megőrzött elsődleges íz-, és illatélményt, a muskotályos gyümölcsösségét még a forró nyarakon érdemes kiélvezni. De mindenképp érdemes elfogyasztani az előző évjáratot, mire a következő – tél végén, tavasszal – a palackokra kerül.

A 90-es évek óta reneszánszát éli ez a borfajta és valószínű, hogy még sokáig számíthatunk rá illatos, friss társaival együtt. Hiszen a világ is egyre inkább a könnyedebb borok felé fordul. Egy fárasztó stresszes téli munkanap után, sokan nem vágynak bonyolult feladványok megfejtésére.

 

Ehhez kapcsolódó tartalom:

 

forrás: borászportál.hu

Előző cikk
Következő cikk

Kapcsolódó tartalmak

3,128LikeTetszik
2,070KövetőKövetés
- Hirdetés -

Legfrissebb cikkek