Bodri Kadarka 2016

Kadarka szőlő


A Kadarka szőlő a nemzet egyik metaforája. A magyar borvidékek közül a Kadarka igazi otthona a szekszárdi borvidék.

 

Származási helye Kis-Ázsia, legismertebb magyarországi termőhelye Szekszárd. Balkáni eredetű, de mára már teljes egészében magyarnak tekintett fajta. Szinte minden olyan borvidéken találkozunk vele, ahol számottevő vörösbor készítés van, így többek között Villányban és Egerben is. A háború előtti időszakban az Egri Bikavér elmaradhatatlan alkotórésze volt.

A Kadarka az utóbbi időben szinte nemzeti üggyé vált, a magyar fogyasztók nagy előszeretettel vásárolják.

A szőlő jellemzői

Október első felében érik, bőven terem. Közép-nagy fürtökben hozza meg gyümölcsét. A szőlőfajta a Pinot Noirhoz hasonlóan viszonylag kevés tannint gyűjt. Bora savhangsúlyosnak mondható. A sokszor áttetsző szín, karcsúbb test azonban kárpótolást nyer a gazdag fűszeres illattól, sima struktúrától és szép savaktól. Az igazán koncentrált kadarka izgalmas, kedves, bársonyos és elegáns.

Nem tartozik a hosszú érlelésre szánható borok közé, 2-3 éves korban már eléri csúcsát, ezt követően 1-2 éven belül célszerű elfogyasztani.

A Kadarka bora

A Kadarka bora-jó érés esetén – kiemelkedően fűszeres zamatú. Kötöttebb és löszös talajon magasabb minőségű, testesebb vörösborokat, míg lazább homoktalajon vékonyabb, üdébb borokat terem.

 

 

forrás: boraszportal.hu

 

A következő posztok érdekelhetnek

Bortkostolunk Toplista | TOP 5 BOR
hamarosan...

Harsányi

Ciróka Furmint 2016

hamarosan...

Mészáros

Cabernet Sauvignon 2016

hamarosan...

Kamocsay Prémium

Pinot Gris 2017

hamarosan...

Böjt Gergő

14' Cuvée 2014

hamarosan...

Bardon

Meszes Furmint 2016

Tovább a kategóriás toplistákhoz

Hirdetési felület kiadó

Releváns követők, épülő közösség. 280px*300px illetve 280px*600px hirdetési felület kiadó!

További információért kattintson ide!

Hírlevél feliratkozás

Amennyiben szeretne feliratkozni hírlevelünkre töltse ki az alábbi űrlapot!