10.2 C
Budapest
hétfő, október 7
spot_img

Néhány borfogyasztási eszköz

Néhány alapvető eszköz segíti a bor élvezetes elfogyasztását, és azt, hogy teljesen a borra tudjunk figyelni. Ezeknek a legalapvetőbb eszközöknek a beszerzése nem igényel jelentős utánajárást vagy nagyobb összegeket.

 

Dugóhúzó

A hagyományos dugóhúzó mellett számos olyan eszközt találtak ki, amely a dugó eltávolítását teszi lehetővé, mégis leginkább megbízhatónak a fémspirállal felszerelt eszköz bizonyult. A rossz dugóhúzó kiválasztása bosszúság forrása lehet. Ha a spirál tengelyében elfér egy gyufaszáll, akkor az a dugóhúző alkalmas arra, hogy kellően megkapaszkodjona dugóban és a dugót roncsolás nélkül lehessen kihúzni. A spirál legyen olyan hosszú, hogy a leghosszabb dugó végéig érjen. Ne olyan dugóhúót válasszunk, amellyel közvetlen húzóerőt nekünk kell kifejteni, mert a megszorult dugók tréfát űzhetnek velünk. Az épen kihúzott dugó szép emlék is lehet egyben a borról.

Cseppőr

Az egyszerű, de nagyszerű termék célja, hogy a palack szájába helyezve megvédje a poharat, az abroszt, vagy éppen a ruhánkat a véletlenül mellé csöppenő bortól. Borászatoknak kiváló marketingeszközként is szolgálhat.

Hőmérő

A bor különböző hőmérsékleten különböző arcát mutatja. Legszebb arcával a neki megfelelő hőmérsékleten tekint ránk, amikor egyes alkotóelemek összhatása a legjobb. Az ideálisnál magasabb hőmérsékleten az alkohol hatása erőteljesebben érezhető, a bor esetleges hibái előtérbe kerülnek, a frissesség érzete csökken. A megfelelőnél alacsonyabb hőmérséklet a savak hatását erősíti, az aromák érzete tompul. A bor vizsgálatához ezért érdemesebb magasabb hőmérsékletet választani az optimálisnál, a fogyasztáshoz pedig néhány fokkal a fogyasztási hőmérséklet alá kell hűteni a bort, mert a pohárban a bor hőmérséklete emelkedni fog. A bor javasolt fogyasztási hőmérsékletéről általában a bor címkéjéről kapunk tájékoztatást.

- Hirdetés -

Bort más italoknál általában lassabban, kortyolgatva iszunk, ezért a palackban lévő bor felmelegedését meg kell akadályozni. A palackhűtő vödörben lévő víz és jég arányának megválasztásával tudjuk a megfelelő hőmérsékletet biztosítani de a palack lehűtése hosszabb időt vesz igénybe. A mélyhűtőben tárolható palackhűtő a bor gyors lehűtését teszi lehetővé, és egyben biztosítja a bor megfelelő hőmérsékletének fenntartását is. Borhőmérő használatával érzékszerveink tévedési lehetőségét csökkenthetjük.

Borospohár

A megfelelő hőmérséklet mellett a pohár képes a legtöbbet formálni a bor összképén. A bor kibontakozához, jó tulajdonságainak érvényesüléséhez a pohár is hozzájárul, így minden bor más alakú és űrtartalmú poharat igényelne, ez azonban egy háztartásban nem lehetséges. Általánosságban elmondható, hogy a jó borospohár tulipán alakú, vékonyfalú, díszítésektől mentes talpas pohár. A fent befelé keskenyedő pohár a bor illatanyagainak koncentrálására szolgál, a vékony fal csökkenti a bor küllemének torzítását, kevésbé engedi felmelegedni. Kóstolásra kétdeciliter űrtartalmű poharat válasszunk, fogyasztásra  angyobb űrtartalmú poharak az alkalmasabbak.

A fehérboros poharak űrtartalma kisebb, a gyakoribb töltéssel kerülhetjük el a bor felmelegedését. A vörösboros poharak nagyob bak, akár egyliteres űrtartalmúak is lehetnek. Minél idősebb a vörösbor, annál fontosabb, hogy az aromákteljes kibontakozásához nagy felületen érintkezhessen a bor a levegővel. A desszertborok űrtartalma  legkisebb, mert kis kortyokban fogyasztjuk, aromagazdagságuk miatt a pohár szája nem szűkül be jelentősen. A poharakat legfeljebb addig töltsük, hogy a bort kényelmesen meg lehessen forgatni benne. A pezsgőspohár akkor jó, ha az apró buborékok alkotta láncok jól megfigyelhetőek. A pezsgőspoharakat tele lehet tölteni, mert a pezsgőt nem célszerű forgatni, nehogy eveszítse értékes szén-dioxid tartalmát.

Egy hasznos eszköz haladóknak…a dekantáló

Az érett vörösborok szerelmesei nem nélkülözhetik a dekantáló karaffát, melynek segítségével a bort el lehet választani a palackban képződött üledéktől. A bor egyben nagy felületen érintkezhet a levegővel, meggyorsítva az ideális fogyasztási állapot elérését.

és egy a kezdőknek… Vákumdugó

Előfordulhat, hogy a felbontott bor nem fogy el egy alkalommal. Ha a bor hosszabb ideig érintkezik a levegővel, akkor veszíthet eredeti élvezeti értékéből. A bor levegőtől való megóvására készültek azok az eszközök, melyekkel a palackból el lehet távolítani a levegőt, és egy speciális dugó segítségével több napra távol lehet tartani. Elsősorban a fehérborok esetében hasznos eszköz.

 

Kellemes borozást kívánunk!

 

 

forrás: Sztanev Bertalan – Bor kedvelők kézikönyve

Kapcsolódó tartalmak

3,128LikeTetszik
2,070KövetőKövetés
- Hirdetés -

Legfrissebb cikkek