11.8 C
Budapest
hétfő, október 7
spot_img

Takler borászat

A Takler borászat az 1700-as évek óta foglalkozik szőlőtermesztéssel, borkészítéssel a több mint kétezer éves múltra visszatekintő Szekszárdi borvidéken. Hasonlóan más borászcsaládokhoz a régióban, a Takler család is Mária Terézia betelepítésének köszönhetően kerültek Szekszárdra.

 

Az évszázadok viszontagságai után, jelenlegi családi vállalkozásukat 1987-től folyamatosan építik, fejlesztik a mai napig. A pincészetet hárman irányítják (Takler Ferenc és két fia, Ifjabb Ferenc és András ). A kitűnő domborzati- és talajadottságokat, valamint a meleg, szubmediterrán klímát kihasználva készítik vörösboraikat.

A birtok

Jelenleg közel 62 hektáron gazdálkodnak. Pincészetük kínálatában a világfajták borai, vagyis a Merlot, Cabernet Franc és Sauvignon mellett kiemelt hangsúlyt kapnak a tájjelegű vörösborok, a máig különlegességnek számító Kadarka, az egyre kedveltebb Kékfrankos, valamint az előbb említett fajták házasításával készített Szekszárdi bikavér.

- Hirdetés -

A vörösborok mellett üde rosé-t, valamint déli stílusú fehérborokat is készítenek. Borászati hitvallásuknak megfelelően sötét, testes, érett tanninokban gazdag, de bársonyosan lágy, egyedi ízvilágú borokat készítenek a vidék boraira jellemző fűszerességgel, zamatgazdagsággal. A vörösborok 1.5-2 éves ászokhordós illetve új tölgyfahordós érlelés után kerülnek palackba, ahol fajtától függően hosszú évekre elegendő potenciállal rendelkeznek.

Bor fajtáik

  • Merlot
  • Cabernet Franc
  • Cabernet Sauvignon
  • Kadarka
  • Kékfrankos
  • Szekszárdi Bikavér

További információkért látogass el a weboldalukra: www.takler.com

Vagy keresd fel a facebook oldalukat!

 

Forrás: takler.com

Kapcsolódó tartalmak

3,128LikeTetszik
2,070KövetőKövetés
- Hirdetés -

Legfrissebb cikkek